Ír zene és tánclépések
Michael Flatley egykori táncosa Veszprémben
Írország közelről címmel ír estet rendez a Városi Művelősési Központ, amelyen közösen lép fel a Bran együttes és Ronan Morgan. A Michael Flatley világhírű show-jának egykori táncosa saját növendékeivel együtt lép színpadra. Ronan Morgant az április 11-ei fellépése kapcsán kérdeztük.
- A Bran együttessel régi a kapcsolatunk, mondhatni baráti. Több közös fellépésünk is volt már, hiszen ők igen autentikusan képviselik az ír kultúrát. Szívből zenélnek, ami a mi muzsikánk esetében talán a legfontosabb. Vezetőjük, Kovács Gábor színes egyéniség, a táncosaim rendszeresen látogatják előadásait.
- Veszprémben a saját tánciskolájának tanulóival lép majd színpadra?
- Több mint két éve működik az iskolám, közel háromszázan járnak hozzám. Semmiképpen sem akartam kizárólag profi táncosokat képezni, ez idegen táncunk szellemiségétől, viszont vannak olyan tehetségek, akiket vétek lenne nem színpadra engedni. Ők láthatóak majd Veszprémben.
- Mit kell tudni az ír sztepptáncról?
- Először is azt, hogy ez nem csupán az a "kopogó cipős" tánc, amitől az emberek többsége idegenkedik, ez csupán a szerencsétlen fordítás okozta tévedés. Többek között azért jó, mert nem lehet róla igazán beszélni, táncolni kell és aztán jön minden magától. Az ír zene, a történelem, az irodalom és a mesék világa.
- Két éven át táncolt a világhírű Michael Flatley táncshow-jában. Nem bánta meg, hogy kilépett a társulatból?
- Két éven keresztül, hetente kilenc fellépésünk volt. Egy show olyan fizikális megterhelést jelentett, mint mondjuk végigrobotolni kilencven percet a focipályán. Sok volt. Nem bántam meg, hogy kiléptem Flatleytől, azt viszont biztos megbántam volna, ha nem éltem volna azzal a lehetőséggel, hogy nála táncolhatok.