magyar | english

A Jókai Klub kezdete ebben a félévben 18.00 - táncház nincs.
Diaképes előadás 18.00-kor, Bran koncert 19.00-kor

website based on the design of
Korolovszky Anna

website administrator
Bartha Sándor

Az ír zene nyelve

Beszélgetés Tom Doorley-val (Danú) és Mairéad Ní Mhaonaigh-val (Altan)

Kérdezett: Székely Csaba

Először, kérlek, beszéljetek arról, mit jelent az együttes neve, és miért választottátok ezt a nevet.

Tom Doorley: Danú a legfőbb istennő a kelta mitológiában… Földistennő, termékenység-istennő, a női princípium megtestesítője. Egy barátunk adta nekünk ezt a nevet, amikor az együttes indult.

Mairéad Ní Mhaonaigh: Altan egy tó Észak-Nyugat Donegalban, nagyon közel ahhoz a helyhez, ahol lakom. Régi ír szó, azt jelenti: szurdok vagy vízhez vezető lejtő.

Mi ösztönzött arra, hogy zenélni kezdjetek, és hol tanultátok?

TD: Én is, és az együttes többi tagja is nagyon fiatalon kezdtünk zenélni. Klasszikus zenével kezdtem, majd elkezdtem leckéket venni Vincent Brodericktól, de más fuvolisták is hatással voltak rám, például Matt Molloy vagy Séamus Mac Mathúna. A Danúval az együttes alapítása óta, 1995-től játszom.

MM: Édesapám, Francie Mooney, hegedűn játszik. Ő tanított zenélni, és a dalokat is tőle tanultam. Ő pedig édesanyjától tanult, aki koncertinán és harmonikán játszott. Emlékszik még azokra az időkre, amikor fiatal volt, és rengeteg zenész és énekes fordult meg a házukban. Nagyon sokat tanult tőlük. Én is szerencsésnek mondhatom magam, hogy sok zenészt ismertem meg édesapám révén. Gyakran láttuk vendégül őket, amikor felcseperedő lány voltam.

Melyik volt karrieretek legnehezebb pillanata?

TD: Talán amikor 1999-ben mi zártunk egy fesztivált, és a legendás James Taylor után kellett játszanunk. Borzasztóan idegesek voltunk, izgultunk. Ugyanakkor felemelő volt.

MM: A legnehezebb pillanat az volt, amikor meg kellett nyitnom a Tizedik Frankie Kennedy Téli Egyetemet. Nem jött szó a nyelvemre.

Gaoth Dobhair-ban, Donegal megyében, ahonnan én is származom, minden decemberben megrendezik a Frankie Kennedy Téli Egyetemet egy csodálatos ember tiszteletére, aki oly sokakat megihletett és oly sokan tanultak tőle. Különböző szemináriumok vannak a rendezvényen, hagyományos népzene, koncertek, előadások, kötetlen beszélgetések, „session”-ök. A „session” az ír zenét játszó ember éltető ereje; ilyenkor összegyűlnek – általában egy kocsmában –, együtt zenélnek, beszélgetnek, szórakoznak, dalokat cserélnek, néhány dalt is elénekelnek, esetleg táncolnak is. Az ír zene alapvetően a zenének egy társadalmi formája.

Frankie Kennedy, akinek tiszteletére a téli egyetemet megrendezik, nagyszerű fuvolista volt Belfastból, később pedig a férjem. Tizenegy éve halt meg rákban. Mi ketten alapítottuk az Altant húsz évvel ezelőtt.

Nagyon sok hagyományos ír zenét játszó együttes van Írországban, ezek közül mégis kevesen tesznek szert világhírre. Miben rejlik a ti titkotok?

TD: Mi heten vagyunk az együttesben, Írország különböző vidékeiről; Waterford, Kerry és Donegal megyékből, Dublinból. Különböző emberek vagyunk, de mindannyian odaadó zenészek. Ha van titok, akkor az, hogy komolyan vesszük, amit csinálunk. Nemcsak szeretjük, hanem nagyon tiszteljük is az ír zenei hagyományokat.

MM: Úgy gondolom, sikerünk annak köszönhető, hogy csapatként nagyon keményen dolgoztunk. Tiszteljük egymást, a zenét, amit játszunk, és azokat, akiktől tanultuk. Azt hiszem, ennek köszönhető, hogy eljutottunk idáig. Meg egy kis szerencsének.

Honnan gyűjtitek a zenét és a dalokat, amit játszotok? Hogyan dolgozzátok fel őket?

TD: Zenei anyagunk túlnyomó többsége hagyományos népzenéből áll, de van néhány általunk komponált szám is. Bármerre járunk, nyitva van a fülünk. Figyelünk, szinte folyamatosan gyűjtünk. Amikor megtetszik valami, és úgy gondoljuk, hogy beleillik abba, amit mi csinálunk, akkor bevonjuk a repertoárunkba. A feldolgozás időigényes dolog. Leülünk, és végigpróbáljuk az összes ötletet, amink van, majd megállapodunk a szerintünk legjobbnak tartott verziónál.

MM: A számokat, amiket játszunk, és a dalokat a szüleinktől, rokonoktól, szomszédoktól, barátoktól tanultuk. Akárcsak a magyar népzenének, az írnek is több évszázadra visszamenő hagyománya van, anélkül, hogy ez a hagyomány megszakadt volna. A dalok többsége a gael hagyományból származik, melynek egyik gyűjtőpontja Donegal megye. Ezeket édesapámtól és a szomszédoktól tanultam. Az angol nyelvű balladák, melyeket énekelek, szintén a családtól vagy a környező településekből származnak; tőlük, a barátaimtól vagy archív zenei anyagokból tanultam őket.

A számok és dalok feldolgozása csapatmunka. Általában határozott elképzeléseim vannak arról, ahogyan egy számnak szólnia kellene. Mark Kelly, Dáithí Sproule és Ciarán Curran (előbbiek gitáron, utóbbi buzukin játszik) segítségével összeállítjuk a szám alapstruktúráját. Ezután Dermot Byrne (a jelenlegi férjem) harmonikán és Ciarán Tourish hegedűn és furulyán variálja és színezi az általunk kitalált struktúrát. Utána újrahallgatjuk, és eldöntjük, hogy szükség van-e még más hangszerekre vagy énekre is.

Különböző módon közelítjük meg és viszonyulunk a számokhoz.

Összegyűjtünk egy csomó számot, majd úgy rendezzük el őket, hogy egy szélesebb hallgatói körben is könnyen befogadhatók legyenek. Azok számára, akiknek az ír zene újdonság, a táncdalok többsége egyformának tűnik. Ezért megpróbálunk szokatlan ritmusokat, érdekes hangnemváltásokat csempészni beléjük, hogy a különbség nyilvánvalóbb legyen, a hangzás pedig különleges.

Az ír zene viszonylag nagy népszerűségnek örvend szerte a világon. Nem ír zenészek is játsszák. Szerintetek minek köszönhető ez a siker?

TD: A zene a világ egyik csodája, bárki megértheti, megtanulhatja, ezért bárki el is játszhatja. Íreket mindenütt lehet találni, a világ különböző pontjaira elvándoroltak. És természetesen vitték magukkal az ír kultúrát is, így nem meglepő, hogy olyan sokan játszanak ír zenét szerte a világon.

MM: Az az igazság, hogy nem tudom kívülről szemlélni a hagyományos ír zenét, és magyarázatot adni neked, hogy miért lett ilyen népszerű. Az emberek azt szokták mondani nekünk, hogy valami ismerős, otthonos dolgot hallanak ki belőle, vagy megtalálnak valamit benne, ami hiányzott nekik, érzéseket, hangulatokat, helyeket és így tovább.

A zene, mint nagyon jól tudjuk, univerzális nyelv, ami összefogja az embereket bőrszíntől és vallástól függetlenül. Ez a nyelv egy „magasabb” pozícióból szól az emberekhez, egy olyan helyről, ahova a legtöbb ember el szeretne jutni. Néha a verbális kommunikáció nem elég… szükségünk van egy mélyebb és elvontabb valamire, hogy kifejezzük önmagunkat.

Amikor olyan helyeken játszunk, mint Japán vagy Kína, ahol nincsenek ír bevándorló-közösségek, és az embereknek nincsen közvetlen kapcsolata Írországgal, látjuk, hogy a hallgatóság megérti azt, amit játszunk nekik, az érzelmeket, amiket közvetítünk. Úgy érzik, ez a zene egy hatalmas mezőn születik, olyan helyen, ahol jó lenni. Legalábbis Tokióban és Pekingben ez így van.

Szerintetek a kelta-mánia, a mixelt kelta világzene veszélyt jelenthet a hagyományos ír zene jövőjére nézve?

TD: A hagyomány nem egy megkövesedett valami, hanem folyamatosan keletkezik. Minden létező zenei műfajban találunk kísérleteket valami új létrehozására. Ezek között sok olyan van, ami nagyon is jól működik. A zenének – bármilyen zenének – szüksége van frissítő ötletekre, hogy a fiatalabb generációk számára is befogadható legyen. Az ír zene nem fog el tűnni, hogy úgy mondjam: velünk van. Szóval nincs ok aggodalomra.

MM: A „kelta zene” elnevezés csak egy konvenció, amit a lemezkiadók – főleg az amerikaiak – találtak ki, hogy egy újabb eladható műfajt kreáljanak.

A legtöbb hagyományos ír zenét játszó zenész pusztán a zene szeretete miatt játszik. Ezek az újabb elnevezések teljesen hidegen hagyják azokat, akik otthon, kocsmákban vagy „session”-ök alatt játszanak, mert ők szórakozásból teszik, nem a pénz miatt.

A kelta kultúra Európának azokról a tájairól származik, ahol te is élsz. Valószínűleg innen vándoroltak és telepedtek le Írországba, Skóciában, Walesben, Észak-nyugat Franciaországban, Bretagne-ban. Igaz, hogy a kelta nyelvek csak ezeken a területeken maradtak fenn valamilyen formában, de gazdag kultúrájuk nyomai ugyanúgy megtalálhatóak Magyarországon, Ausztriában, Svájcban, Németországban stb. Ha ezeknek a területeknek a zenéit hallgatod, könnyen felfedezheted, hogy igen különböző jellegűek. Az egyetlen olyan régió, ahol a zenekultúra valamennyire közös, az Írország és Skócia, mivel mindkettő a gael hagyományból táplálkozik.

Ma több fiatal játszik ír zenét, mint valaha. A zenei elvárások megnőttek, hála a kiváló oktatóknak és lehetőségeknek. Az ír kormány is támogatja a zeneoktatást az általános- és középiskolákban. A hagyományos ír zene jövője tehát biztonságban van.

Székely Csaba, 2005. nyár